Szemenye község
Adatok
Régió: Dél-Dunántúl
Megye: Vas megye
Kistérség: Vasvári kistérség
Lakosság: 359 fő
Terület: 11.8 km2
Népsűrűség: 30,42 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 94
Fekvése
Irtásfalu jellegéből adódóan határának két fő meghatározója az ökológiailag értékes Farkas-erdő, és a hangulatos szőlőhegy. A Budapest-Grazzal összekötő 8-as főút északi oldalán terül el.
Története
A vasvári káptalan birtokaként először 1217-ben említik az oklevelekben, de határában a római korból is kerültek elő emlékek. Neve a szomszédságában a X. században már meglévő (Kaán) vezéri szálláshoz tartozó segédnép települését jelenti. A török időkben elnéptelenedő falut 1757-ben – részben német lakosokkal – újratelepítette az erdőt birtokló sárvári földesúr, ezért rövid ideig Farkasszentgyörgy néven is szerepelt. Az 1827-ben készült szerény kis kápolna helyén – magánhagyatékból – 1932-ben épült mostani római katolikus műemléktemploma, Szent Vendelnek ajánlva. A hívek 2003-ban öntették újra a világháborúban elvitt harang utódját. A község címerében Szent Vendel látható, ki a pásztorkodást választja a számára felkínált királyi korona helyett.
Nevezetességei
Következő községek
Szemere | Szendehely | Szendrő | Szendrőlád | Szenna | Szenta | Szentantalfa | Szentbalázs | Szentbékkálla | Szentborbás | Szentdénes | Szentdomonkos | Szente | Szentegát | Szentendre | Szentes | Szentgál | Szentgáloskér | Szentgotthárd | Szentgyörgyvár | Szentgyörgyvölgy | Szentimrefalva | Szentistván | Szentistvánbaksa | Szentjakabfa | Szentkatalin | Szentkirályszabadja | Szentkozmadombja | Szentlászló | Szentliszló | Szentlőrinc | Szentlőrinckáta | Szentmártonkáta | Szentpéterfa | Szentpéterfölde | Szentpéterszeg | Szentpéterúr | Szenyér | Szepetnek
További községek
Péteri | Németbánya | Bejcgyertyános | Fertőd | Petőfibánya | Gyönk | Fülöpjakab | Patca | Bihardancsháza | Torvaj | Potony | Bikács | Várgesztes | Vácegres | Létavértes | Szomor | Belecska | Csibrák | Kenyeri | Háromhuta | Szaknyér | Ambrózfalva | Csanádapáca | Bélapátfalva | Végegyháza | Vámosújfalu | Kurd | Szelevény | Pénzesgyőr | Sósvertike | Zalasárszeg | Zsana | Cegléd | Nyírpazony | Sopron | Bánk | Tiszabercel | Kincsesbánya | Atkár | Chernelházadamonya | Iharosberény | Sarród | Balatonszepezd | Medgyesbodzás | Dunaszentgyörgy | Mezőnagymihály | Kaskantyú | Ramocsa | Nógrád | Kunhegyes
